Már most el kell gondolkozni, hogy hova is akarunk menni a nyáron nyaralni, ha jó helyet szeretnénk megszerezni arra a pár napra. Magyarok kedvelt országába látogatunk most, ahol is Splitben szállunk meg.
A mediterrán klímájú Split Európa egyik legnaposabb helye. Naponta átlagosan 7 órát süt a nap, de ez a szám július folyamán elérheti a 12 órát is.
A mediterrán klímájú Split Európa egyik legnaposabb helye. Naponta átlagosan 7 órát süt a nap, de ez a szám július folyamán elérheti a 12 órát is.
Kevesen tudják, hogy Budapestről közvetlenül eljuthatunk vonattal a tengerparti Splitbe, de csakis a nyári időszakban. Az Adria nemzetközi gyorsvonat Budapestről június 14. és augusztus 30. között minden kedden és pénteken, illetve Splitből június 15. és augusztus 31. között minden szerdán és szombaton indul.
A járatoknak két előnye is van: egyik, hogy az utat átalusszuk így a tengerpartra érve máris mehetünk becsekkolni a szálláshelyünkre, s nem veszítünk egy napot a szabadságunkból, míg a másik előnye, hogy az utazás során nem lesz melegünk a vonaton, mintha napközben mennénk.
A 1204-es járat egyébként 18 órakor indul a Keleti pályaudvarról, s másnap 9:32-kor fut be a spliti pályaudvarra, míg az 1205-ös járat 17:40-kor indul Budapestre, s 9:40-kor érünk haza vele.
Most kedves Olvasó, biztosan azon jár az agya, mennyibe is kerül ez összesen, ha a hazai belföldi árakat nézzük, biztos nem kevés. Pedig nem, már ha azt nézzük, hogy egy repülő út mennyibe kerül... Az Adriára menettérti jegyet vehetünk, amellyel 60% (!) kedvezménnyel utazunk a 2. osztályos normál ülőkocsijain, ez összesen 71,40 € (megj.: a nemzetközi jegyek vásárlásakor alkalmazott árfolyam 2012. szeptember 6-tól: 1 Euró = 285 Ft), tehát 20 349 Ft-ból megjárhatjuk az oda-vissza utat. Amennyiben éjszaka nem ülve szeretnének aludni, vagy egész éjjel fenn lenni s kibámulni a sötétségbe, úgy alkalmuk van fekvőhelyes- és állókocsit igénybe venni felár megfizetésével.
Fekvőhelyes
kocsi
|
6
személyes fülkében
|
9,40 €
|
2 679 Ft
|
4
személyes fülkében
|
14, 00 €
|
3 990 Ft
|
|
Hálókocsi
|
3
személyes fülkében (Tourist)
|
14,00 €
|
3 990 Ft
|
2
személyes fülkében (Double)
|
21,00 €
|
5 985 Ft
|
|
1
személyes fülkében (Single)*
|
49,00 €
|
13 965 Ft
|
* 1 ágyas (single) fülke foglalása esetén 1. osztályú menetjegyet kell váltani, amelynek ára oda-vissza utazásra 106,40 € (30 324 Ft)!
Legolcsóbb szállás a fiataloknak a youth hostelek, amelyeket 7-8000 Ft/éj/fő-re le is foglalhatunk. A csomagra jobban kell vigyázni, de vannak csomagmegőrzők is a hostelekben. Miért jó a hostel? Mert olcsó, illetve közösségépítő, s új emberekkel könnyebben lehet megismerkedni, ha már egy szobában laksz másik 5-9-11 vadidegen emberrel.
Szállásfoglalás: Booking.com (Split) (magyar nyelven is elérhető, illetve forintban is kimutatja az értékeket)
Összegezve eddig mennyit költenénk:
Úti költség (4 személyes fülkében a fekvőhelyes kocsin) 24 339 Ft
Úti költség (4 személyes fülkében a fekvőhelyes kocsin) 24 339 Ft
+ Szállás (az én esetemben 8 éj) kb. 50-55 ezer Ft
= kb. 74-80 ezer Ft/8 éj/fő
Helyi városi közlekedésre nem nagyon kell költséget számolnunk fel, mivel szinte minden egy helyen van (amennyiben jól választottak szálláshelyet).
Split központja |
Felmerül a kérdés, hogy nem lenne-e olcsóbb sátorozni? Egyáltalán van-e ilyen lehetőség a városban? Természetesen van.
A camping 5 hektáros területen fekszik, amelyen 1140 fő fér el egyszerre, s egész évben fogadja a vendégeket. Sokak számára fontos információ, hogy kutyákat is beengednek a camping területére.
Milyen szolgáltatások tartalmaz? Pl. játszótér, tenisz, asztalitenisz, kerékpárbérlés, strandröplabda, műfüves foci, csónakbérlés, vitorlázás, szörf.
Íme a Camping Split árlistája:
jún. 1. – jún. 30.
aug. 29. – szept. 21.
|
júl. 7. – júl. 19.
aug. 21. – aug. 28.
|
júl. 20. – aug. 20.
|
|
12 év fölötti személy
|
5,10 € (kb. 1500 Ft)
|
6,50 € (kb. 1900 Ft)
|
7,90 € (kb. 2300 Ft)
|
7 és 12 év közötti gyermek
|
3,00 € (kb. 860 Ft)
|
3,90 € (kb. 1100 Ft)
|
5,40 € (kb. 1600 Ft)
|
7 év alatti gyermek
|
0 €
|
0 €
|
0 €
|
Parcella
kocsi + sátor, motor + sátor, kocsi + lakókocsi , + elektromosság és vízkapcsolat, vízelvezető rendszer |
14,80 € (kb. 4200
Ft)
|
17,90 € (kb. 5020
Ft)
|
19,90 € (kb. 5600
Ft)
|
Camping „A” zóna
kocsi + sátor, motor + sátor, kocsi + lakókocsi, + elektromosság és
vízkapcsolat
|
12,20 € (kb. 3500 Ft)
|
14,40 € (kb. 4050
Ft)
|
15,50 € (kb. 4400
Ft)
|
Camping „B” zóna
kis sátor (max. 2 fő)
|
7,30 € (kb. 2050 Ft)
|
8,80 € (kb. 2500 Ft)
|
9,20 € (kb. 2600 Ft)
|
jún. 1. – jún. 30.
aug. 29. – szept. 21.
|
júl. 7. – júl. 19.
aug. 21. – aug. 28.
|
júl. 20. – aug. 20.
|
|
Sátor
|
3,80 € (kb. 1070 Ft)
|
5,30 € (kb. 1500 Ft)
|
5,90 € (kb. 1700 Ft)
|
Kocsi
|
3,90 € (kb. 1100 Ft)
|
5,50 € (kb. 1540 Ft)
|
6,00 € (kb. 1680 Ft)
|
Motor
|
3,10 € (kb. 870 Ft)
|
3,50 € (kb. 980 Ft)
|
3,90 € (kb. 1100 Ft)
|
Bicikli
|
0 €
|
0 €
|
0 €
|
Sátor bérlés (4 főre)
|
38,20 € (kb. 10 700
Ft)
|
43,75 € (kb. 12 260
Ft)
|
53,00 € (kb. 14 850
Ft)
|
Mosógép
|
4,80 € (kb. 1345 Ft)
|
4,80 € (kb. 1345 Ft)
|
4,80 € (kb. 1345 Ft)
|
Szárítógép
|
4,80 € (kb. 1345 Ft)
|
4,80 € (kb. 1345 Ft)
|
|
Hűtő
|
3,00 € (kb. 840 Ft)
|
3,50 € (kb. 980 Ft)
|
4,00 € (kb. 1120 Ft)
|
Állat
|
3,60 € (kb. 1010 Ft)
|
4,20 € (kb. 1180 Ft)
|
5,90 € (kb. 1655 Ft)
|
Tehát, itt is 8 éjszakát töltünk, akkor mennyibe is kerülne (júl. 9. és júl. 17. között)?
12 év fölötti személy 6.50 € x 8 éj = 52 €
+ camping "B" zóna 8.80 €
+ sátorhely díja 5,30 €
= összesen a szállás 66,1 € (kb. 18 520 Ft)
+ HA vonattal utazunk 24 399 Ft
= össz. szállás & utazás kb. 42 919 Ft
Erről részletesebben itt lehet olvasni
A XV. században épült késő gótikus Papalić palota a város legjelentősebb gótikus stílus műemléke, amely ma a Városi Múzeumnak ad otthont. A Papalić család Split egyik legősibb és legelőkelőbb családja.
Közeli szigetek
+ sátorhely díja 5,30 €
= összesen a szállás 66,1 € (kb. 18 520 Ft)
+ HA vonattal utazunk 24 399 Ft
= össz. szállás & utazás kb. 42 919 Ft
Látnivalók:
A római kori fehér márványből készült Diocletianus-palota, amely az UNESCO világörökségi listáján is szerepel. 293-ban épült a 300 négyzetméternyi területű luxuspalota, ahol az élete utolsó éveit töltötte Diocletianus császár, s ami helyet ad a mauzóleumának is. A palota falai között tulajdonképpen maga az óváros helyezkedik el.
Erről részletesebben itt lehet olvasni
Sveti Duje Székesegyház, a császár egykori mauzóleuma, amely 7. századtól keresztény templomként működik. A székesegyház Split védőszentjéről, Szent Dojmóról kapta a nevét, aki Diocletianus uralkodása alatt halt vértanúhalált. A templomban magyar vonatkozással is találkozhatunk: a főkapu felett két kőkoporsó van elhelyezve, melyekbe IV. Béla magyar király lányainak, Katalinnak és Margitnak a földi maradványai vannak befalazva, akik a tatárok elől menekülve a közeli Klissza (Klis) várában vesztették el életüket.
A Jupiter templom az egyik legépebben megmaradt emlékhely a római korból. Napjainkban a Sveti Duje keresztelőkápolnájaként működik.
Nini Gergely püspök szobra Split egyik leghíresebb nevezetességének számít. A 10. században élt püspök tagadta a pápa hatalmát, és bevezette a horvát nyelvet a latin helyet a szertartásokban. A babona szerint a szobor nagylábujjának megérintése szerencsét hoz, amelyben sokan hisznek, vagy kipróbálják, ezt tükrözi a nagylábujj eltérő színe.
Nini Gergely püspök szobra Split egyik leghíresebb nevezetességének számít. A 10. században élt püspök tagadta a pápa hatalmát, és bevezette a horvát nyelvet a latin helyet a szertartásokban. A babona szerint a szobor nagylábujjának megérintése szerencsét hoz, amelyben sokan hisznek, vagy kipróbálják, ezt tükrözi a nagylábujj eltérő színe.
A XV. században épült késő gótikus Papalić palota a város legjelentősebb gótikus stílus műemléke, amely ma a Városi Múzeumnak ad otthont. A Papalić család Split egyik legősibb és legelőkelőbb családja.
Split főterén, Narodni Trg - a nem hivatalosan Pjacának - hívott tér körül velencei paloták sorakoznak.
A város északnyugati részén magasodó, 178 méter magas Marjan hegy tetején lévő kilátóból lélegzetelállító körpanorámában gyönyörködhetünk. A hegyre azonban nem csak a kilátás miatt érdemes felmenni: a mediterrán növényzet, és a fenyő- és tengerillatú friss levegő mind-mind megéri a Split óvárosából számolva 15-30 perces, kis, szűk utcákban kezdődő, és fenyőerdőben végződő sétát. A környéken sétányokat, sportpályákat, és játszótereket is találhatunk, valamint a spliti állatkert kedves állatai is itt élnek.
A hegyre felmenni az óváros melletti pálmafás tengerparti promenád, ha a kereszteződéstől tekintjük, messzebbik végétől lehet, itt már látnunk kell a táblát, ami a Marjan hegyre, ill. a kilátóhoz való feljutást mutatja.
Split talán leghíresebb múzeuma a Tengerészeti Múzeum, amely egy 17. századi erődben kapott helyet.
Strandok
Split legkedveltebb és legkellemesebb, fő városi strandja a homokos-betonos Bačvice. A strand 10-15 perc gyaloglásra található Split sétálóutcájától. Annak ellenére, hogy nagy városban található, egy igen tiszta strandról van szó, ami 2006-ban Kék Zászló kitüntetést kapott a víz tisztaságáért és a strand felszereltségéért. Kristálytiszta víze türkizkék színekben pompázik. A vízzel ellentétben az itteni homok nem a legtisztább - a Bačvice tehát nem különösen szép, és a homok nem különösebben tiszta, elsősorban a pezsgést, a tömeget, az ismerkedést kereső fiataloknak, valamint kifejezetten homokos tengerpartot keresőknek ajánlható. A fürdés mellett persze számtalan más szórakozási lehetőséget nyújt a Bačvice: zöldterületek, kávézók, éttermek, játszótér gokarttal és trambulinokkal várják az aktív kikapcsolódást keresőket. A strand az éjszaka ritmusát is felveszi: naplemente után bárok, és diszkók nyitnak.
További kedvelt fürdőhelyek a félreesőbb Bene és Kasjuni strandok. A Bene strand 12-es busszal érhető el, itt a sziklás partok kedvelői érezhetik jól magukat, a napfürdőzéstől egyre pirosabb színt felvevő strandolók pedig a szinte a partig benyúló fenyőfák árnyékában kaphatnak felüdülést.
Split kikötőjéből kb. háromnegyed órás úttal elérhető a paradicsomi Brac-sziget, ahol érdemes legalább Supetart és Bolt megnézni.
Szintén meglátogatható innen a gyönyörű, Splittől északra mindössze 15 km-re található Solta-sziget.
Vagy némileg hosszabb út árán ugyan, de Vis, Hvar, és Korcula szigetek is meglátogathatók a Jadrolina kompjaival vagy hajóival.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése