2013/01/16

Vis-sziget & Bisevo-sziget, Horvátország

A nyári hónapokban pénteken, szombaton és vasárnap 9.30-kor indul komp Splitből (kizárólag csak innen indul) Visre, amely 17-kor tér vissza. Tavasszal és ősszel a délutáni komp nem jár, így a szigeten kell tölteni az éjszakát. A katamarán 1,5 óra alatt, míg a komp 2,5 óra alatt teszi meg az utat.

(Hogyan juthatunk el Budapestről Splitbe, azt ebből a cikkből tudhatják meg.)

1 fő 3-12 év között: 22,5 kuna (kb. 870 Ft)
1 fő 12 év fölött: 45 kuna (kb. 1740 Ft)
2 m-nél kisebb autó: 308 kuna (kb. 11 895 Ft)
2 m-nél nagyobb autó: 515 kuna (19 890 Ft)

A szigeten egyetlen buszjárat közlekedik, amely Vist köti össze Komižával (innen komppal tudunk átmenni Bisevo-szigetére, ahol is a Kékbarlangot tekinthetjük meg), amelyet 15-20 perc alatt megtesz.
Ára (2012): 20 kuna = kb. 772 Ft
A menetrend itt nézhető meg.



A szigetnek két tengerparti települése van: Vis, és Komiža (a legolcsóbb szobák is 1 éjszakára 1 főre 15-20 ezer Ft között van), a sziget belső részein pedig még néhány kisebb falu épült. 

Sokáig "tiltott szigetnek" számított, Tito idejében egy katonai bázis működött itt, külföldi turisták csak 1989 óta látogathatják.

Az Adria legtisztább részén, a romlatlan szépségű szigeten kristálytiszta levegő, a legkékebb tenger, rejtett öblök, csodás tengerpartok, az Adria egyik legzöldebb szigeteként rengeteg fa (köztük pálmafák), és növény, és nem utolsósorban, meleg napsütés várja az ide látogatókat. Vis a búvárok körében is igen népszerű célpont, akik merülésükkor fantasztikus tengeri élővilágban gyönyörködhetnek. A romlatlan szigeten megcsodálható Horvátország úgy, ahogyan régen volt: sokakat biztos elriaszt, hogy itt nincsenek szórakozóhelyek, nagy szállodák, utazási irodák tömegei által ide szervezett utak, de akik a romlatlan szépséget, és a nyugalmat keresik, és el szeretnének menekülni a tömeg elől, a tömegturizmus által megszállt nyaralóhelyektől, azoknak ez jó hír lehet. A helyiek által készített tenger gyümölcsei fantasztikusak, amelyeket kis, családi éttermekben lehet elfogyasztani. A szigeten sokfelé szőlőültetvényeket is látni (Vis szárazföldi területének kb. 20 százalékát borítják), amelyek Dalmácia legjobbjai közé tartoznak, így Vis a remek borról is híres pl. Opol, Visko Crno, és Vugava, (az első kettő vörös, míg az utolsó fehérbor).


Vishez közel számos homokos, és kavicsos strand található, köztük kettő, amelyeket a sziget két legszebb strandjainak tartanak: 6 km-re Vistől a Stoncica-öböl fekszik, amelyet gyakran úgy emlegetnek, mint "Vis Hawaii-a". A gyönyörű, homokos öbölben egy barátságos étterem, és néhány kiadó ház van. A megkapó légkört egy szép világítótorony is erősíti.


Vis településtől 10 km-re délre, Milnához közel található a sziget legszebb, és legnagyobb homokos strandja, a Zaglav, ahol egy étterem is található. A Zaglavtól nem messze lévő kisebb, kavicsos part, a Srebrena szintén igen szép.


Komiža történelmi épületeket kínál. Báját a kőházak, és a szűk utcácskák is fokozzák. Több "földi", és tengeri sport kipróbálására is lehetőség van. Komižához közel főleg kavicsos standok (pl. Gusarica, Velo zalo, Nova posta) vannak, amelyek remekek.
A 13. században építették a városban található Kaštelt, amely ma Halászati Múzeumként működik. A Szent Miklós (Sveti Nikola) kolostort a 15. században építették a bencések.

Pisko Polje után balra fordulva egy földes út visz csodálatosan szép öbölhöz, ez a Stiniva-öböl. A fél órás, meredek út fárasztó lehet ugyan, de megéri megtenni! Itt csodálatos környezetben lehet úszni, fürödni, és a környéken felfedezőútra indulni.




Komižáról egy napos kirándulásokat szerveznek ide, a Bisevo-szigetre.

A kis, 5,8 km2, területű, összesen 19, rendkívül szerencsés lakossal rendelkező sziget Vis szigetétől kb. 5 km-re található. A sziklás szigeten számos barlang található, melyek közül a leghíresebb az egyedülálló, lenyűgöző Kék barlang (Modra Spilja). Kb. 10-13 óra között (ez persze változó) a Kék barlang a tenger alatti átjárón behatoló fénysugarak következtében csodálatos kékes-ezüstös megvilágítás alá kerül. A Kék barlang kizárólag hajón érhető el. Méreteit tekintve 18 méter hosszú, 6 méter mély, és 6 méter magas, de a barlang bejárata csak 1,5 méter magas, és 2,5 méter széles.


Bisevora ún. taxihajókkal érdemes átmenni, amelyért ált. 25 kunát kérnek el (kb. 965 Ft), s 40 perces út.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése