Mivel most van az éves értékelése mindennek, így hát most itt is erről lesz szó, még pedig a neves ucityguides.com listája alapján. Az első részben a világ legszebb kávéházait tekintjük át, amelynek nem csak a belső építészetét értékelték, hanem a külső építészetét is.
A világ legszebb kávéháza ismét - mint 2011-ben is - a budapesti legendás New York Kávéház. Az országok terén viszont a nagy nyertes Olaszország, mivel 3 kávézója is a toplistás. Lássuk hát a mezőnyt:
#1 New York Kávéház | Budapest, Magyarország
A New York Kávéház a New York Palota földszintjén elhelyezkedő vendéglátó egység az Erzsébet körút 9-11. szám alatt. Honnan ered a neve? A palota felépítésére egy amerikai biztosítótársaság, a New York Life Insurance Company adott megbízást a kor kiemelkedő építészének, Hauszmann Alajosnak. A négyemeletes, eklektikus stílusú palota végül 1894. október 23-án nyitotta meg a kapuit, amellyel együtt a földszintjén üzemelő New York kávéház története is kezdetét vette. A legenda szerint Molnár Ferenc - a magyar író - a Dunába hajította a kávéház kulcsát, hogy soha ne zárják be. A XX. század legelején a nagy irodalmi kultúrkör központjává változott, ahol a legendás főpincér, Reisz Gyula papírt és itatót szolgált fel az irodalmároknak. Olyan nagy nevek törzshelye volt, mint Bródy Sándor, Osvát Ernő, Ignotus, Ady Endre, Molnár Ferenc, Krúdy Gyula, Móricz Zsigmond, Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes, de más művészeknek is kedvelt helye lett, mint Szinyei Merse Pál, Kertész Mihály, Korda Sándor, Kacsóh Pongrác és Huszka Jenő.
Sajnos a sokadik tulajdonos váltás után a fénye egyre jobban megkopott, majd a második világháborúban megsérült az épület, s 1947-ben bezárta kapuit, ezután sportszerboltként és utazási irodaként működött, majd 1954-ben Hungária étterem néven ismét megnyitotta kapuit, de a századfordulós fénykorához se járt. 2000-ig kellett várni, míg a Boscoli luxushotel óriás megvásárolta, s felújította a régi pompájában, melyet 2006-ban át is adtak, azóta ismét a földszintjén a legendás New York Kávéház fogadja a vendégeit, míg a többi szinten New York Palace Hotel néven luxusszálloda várja az ide utazókat.
#2 Caffè Florian | Velence, Olaszország
A legendás velencei kávéház, a Caffè Florian 1720. december 29-én nyitotta meg kapuit a Szent Márk téren. Itália legrégibb kávézóját Floriano Francesconi alapította, aki eredetileg Alla Venezia Trionfante néven indította el, de a köznyelvben csakhamar Florian néven kezdték emlegetni.
Florian fogadott elsőként női vendégeket is, így nemcsoda, ha Casanova is föl-fölbukkant a kávézóban. Olyan nevek fordultak itt meg többek között mint Silvio Pellico, Lord Byron, Goethe, Madame de Staël, Dickens, Eleonora Duse, Rousseau, Rubinstein, Modigliani, Antonio Canova, Igor Sztravinszkij, Ezra Pound, Henry James (aki a műveiben többször is szerepeltette Floriant), Richard Wagner, Marcel Proust, s hát magyart is mondjuk: Kosztolányi Dezső, aki minél többször igyekezett ellátogatni Florianba.
A kávéháznak saját állandó kis kamarazenekara is van (caffè-concerto), mely kora tavasztól késő őszig folyamatosan játszik klasszikusokat és népszerű, könnyedebb muzsikákat is.
#3 Café Central | Bécs, Ausztria
A Café Central az egyik leghíresebb és legdrágább kávézója, amely Herrengasse 14 cím alatt működik, s 1860-ban nyitotta meg kapuit. A XX. század elején a bécsi értelmiség törzshelyévé vált, s megfordult itt Trockij, Tito, Sigmund Freud és Vladimir Lenin is. Ha már Bécs, akkor nem maradhat a Café Central sem Sissy nélkül, így a falait Erzsébet császárné és Ferenc József császár festményei díszítik.
1938-ig a kávézót gyakran nevezték a Sakkiskolának, mivel sok sakkjátékos tengette itt a napjait. A kávéházat majd a második világháború végén bezárták, majd 1975-ben a Palais Ferstel megvásárolta és felújítatta az épület egy részét, ezáltal újra megnyílt a kávézó kapuja. Teljes egészében 1986-ban lett kész.
Hogy a kávéházak ma is nagyon előkelő helyet foglalnak el az osztrák társasági életben, azt aligha kell bizonygatni. Ezt fejezi ki az elismerés is, amellyel a „bécsi kávéházi kultúrát” 2011 októbere óta a nemzeti szellemi kulturális örökség részének tekinti az UNESCO.
#4 Café Imperial | Prága, Csehország
A Café Imperial 1914-ben nyitotta meg kapuit, s 2007-ben állították helyre teljes egészében. Tehát ha Prága, akkor irány a Na Pořičí 15. A kávézó teljes egészében egyedi szecessziós mintákban tündököl, persze Art Deco stílusban.
#5 Café de la Paix | Párizs, Franciaország
Az 1892-ben nyitott, III. Napóleon stílusában épült Café de la Paix asztalainál olyan neves vendégek üldögéltek, mint a zeneszerző Csajkovszkij és Massenet, s a világirodalom remek írói, Zola és Maupassant, avagy az akkori walesi herceg, a későbbi VII. Edward angol király.
Az épületet ugyanaz tervezte, mint a párizsi Operaházat, s hol is található a kávézó? Hát az Operaház közelében, 2002 óta teljesen felújítva.
#6 Café Majestic | Porto, Portugália
Portugália leghíresebb kávézója a Café Majestic, amelyet 1917. december 17-én nyitottak meg a 112 Rua de Santa Catarina cím alatt, eredetileg Elite néven, majd a következő évben megváltoztatták a nevét Elite a Majestic-re. Olyan nagy nevek fordultak meg a kávézóban, mint José Rodrigues szobrász, Armando Alves, Angelo de Sousa és Jorge Pinheiro festők, illetve Antinio Nobre és Antonio Coimbra fizikus, J. K. Rowling (aki nagyon sok időt töltött el a falai között, s itt kezdte el írni a Harry Potter és a bölcsek köve c. könyvet).
1960-as években hanyatlani kezdett, míg 1983-ban felvették a világörökségi listára, így támogatták a helyrehozását, s újra eredeti szépségében tündöklik.
A Café Confeitaria Colombot a nagy európai kávéházak inspirálták a 20. század fordulóján, melyet Rua Gonçalves Dias 32 cím alatt működik. Lenyűgöző bálok és kulturális események házigazdája. A belsőépítészetét óriás üvegek, tükrök és csempék jellemzik, amelyeket egyenesen Franciaországból, Portugáliából és Belgiumból hozattak Rioba. A konyhája nem csak a klasszikus brazil ételeket sorakoztatja fel, hanem bő kínálatot nyújt az ibériai konyhából is, s persze kimaradhatatlan az igazi brazil kávé, ha már Brazília a kávéültetvények "hazája".
#8 Caffè Gambrinus | Nápoly, Olaszország
A kávézó pedig a művész világot oly mértékben megihlette, hogy Caffè Gambrinus néven színdarabot is készítettek.
#9 Café Tortoni | Buenos Aires, Argentína
A Café Tortoni az argentin nagykörúton van, az Av de Mayo 825 alatt. A bejárat melletti kirakatban megláthajtuk a budapesti New York Kávéház korabeli fekete-fehér fotóját. A Café Tortoni ugyanis arra a pesti kávéházra szeretne emlékeztetni, amelyikben egykor a magyar szellemi élet krémje alkotott. Pesten már nem is tudunk arról, ami Buenos Airesben - pesti példára - még ma is létezik: hogy anno a New York Kávéházban a Nagykörúton a vendégek miután egy csésze kávét rendeltek, ingyen kérhettek "világosítót" (fehér tejet) és "sötétítőt" (fekete kávét) az italukba, így aki ügyes volt egykor Pesten, az egész nap fehérítette és sötétítette a kávéját, egyetlen csésze fölött üldögélve reggeltől estig. Mint ahogy manapság ezt még mindig megteheti a Café Tortoniban.
A Café Tortonit egykor egy párizsi emigráns nyitotta Buenos Airesben 1858-ban, olasz mintára. Később a magyar emigránsok vezetésével "elpestiesedett".
A kávézóban délutánonként még ma is lehet tangózni, biliárdozni, dominózni és kártyázni.
Végezetül nagy nevek, akik Tortoni rajongók lettek: Einstein, Federico Garcia Lorca, Hillary Clinton és I. János Károly spanyol király.
#10 Caffè Greco | Róma, Olaszország
Az olasz főváros legrégibb és leghíresebb kávéháza a Caffè Greco, amely a Piazza di Spagna közelében található, így aztán garantált a tömeg és a jó atmoszféra. A belső dekorációban nagy szerepelt kapnak a tükrök, a romantikus festmények, a fa és a márvány. A kávéház kisebb egységekre van szabdalva, így egy bensőségesebb beszélgetésre is alkalmas.
Néhány neves név vendégei közül: Liszt Ferenc, Gogol, Wagner, Mark Twain, Goethe, Rossini, Berlioz, Mendelssohn, Bizet és Lord Byron.
Néhány neves név vendégei közül: Liszt Ferenc, Gogol, Wagner, Mark Twain, Goethe, Rossini, Berlioz, Mendelssohn, Bizet és Lord Byron.
A listát mi még kibővítjük:
Café Sperl | Bécs, Ausztria
A Café Sperlt 1880-ban alapította Jacob Ronacher Café Ronacher néven, amely a mai napig őrzi hagyományait, nemcsak a berendezéseit, hanem itt még a kávét kockacukorral adják. A Sperl a legrégibb, jórészt eredeti berendezéssel működő bécsi kávéház. A Café Sperl biliárdasztalait a réztáblák szerint a Császári és Királyi Biliárd gyárban készítették. A kávéháznak vannak még magyar vonatkozásai. Itt volt törzsasztala Lehár Ferencnek, de itt forgatta Szabó István a Hanussen egyik jelenetét, amikor feltűnik az akkor még tizenéves Goda Krisztina filmrendező is, aki autogrammot kér a "mágustól".
Azok, akik ide jönnek egy kis Monarchia nosztalgiára, azok nem árt, ha tudják: annak az embernek is itt volt a törzshelye, aki részint megásta az Osztrák-Magyar Monarchia sírját. Ő volt Conrad von Hötzendorf, aki a világháborúban vezérkari főnök volt. Miért is köszönhetjük neki? Mert 1913. január 1. és 1914. január 1. között ő volt az, aki többször is indítványozta a szerb háborút, amihez a trónörökös meggyilkolása már a kezére játszott. A Café Sperlt hol találhatjuk meg? A Gumpendorfer Strasse 11. alatt.
Café le Procope | Párizs, Franciaország
A Café le Procope Franciaország legrégibb kávézója, amely 1686-ban nyitotta meg kapuit. A helyet a szicíliai Procopio alapította, utána nevezték el a kávézót Le Procope-nak. A kávéház, mint intézmény, újdonság számított akkoribban, de hamar megszerették az emberek. A szellemi elit találkozóhelye volt a 18. században, mint Voltaire, Benjamin Franklin és Thomas Jefferson. Persze mások is megfordultak itt, mint Napóleon, Rousseau, Balzac, La Fontaine, az Enciklopédisták és George Sand. 1989-ben a 18. század stílusával megegyezően újították fel. Pompei vörös falak, kristálycsillárok, híres emberek ovális portéri díszítik az éttermet, ahol tapintható a forradalmi elegancia.
Miután a francia forradalom vezéralakjai is szívesen időztek itt, így a kávéház az évszázadok alatt a szabadság szimbólumává vált.
The Grand Café | Oxford, Egyesült Királyság
A The Grand Café Anglia első kávéháza, amelyet 1650-ben alapítottak. Kicsi, elegáns kávézó, érdekes dekorációval, különösképp kiemelkedik az ajtózára. Nem kell előre foglalni.
Café Les Deux Magots | Párizs, Franciaország
A Café Les Deux Magots Párizs egyik leghíresebb, legelismertebb és legpatinásabb irodalmi kávézója. A magyarok által ismert Sissy megformálója, Romy Schneider is imádta a kávézót (főleg, hogy pár méterre lakott tőle), de olyanok is imádták, mint Picasso, Jean-Paul Sartre, Charles Sutherland , Ernest Hemingway, Simone de Beauvoir és Albert Camus.
Gerbeaud | Budapest, Magyarország
A Gerbeaud a Vörösmarty téren lévő kávézó, amelyet a svájci származású cukrász és csokoládégyáros Emile Gerbeaud és Kugler Henrik cukrászüzletes közösen alapított 1884-ben (a cukrászda 1858 óta várja vendégeit). 1886-ban az üzletet kisebb csokoládégyárral bővítették, majd később elköltöztette máshová. A Vörösmarty téri cukrászdát 1948-ban államosították és csak 1984-ben vette vissza a Gerbeaud nevet. A privatizációkor - 1995 óta - a cukrászda magánkézben van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése